Ez olyan fejből készült recept, pontos mérték nincs, csak kb. A lényeg, hogy a töltelék krémes állagú legyen. A legjobb benne, hogy nem kell sütni, csak összekeverjük a tölteléket és már kenhetjük is az ostyalapokra. Finom és tényleg hamar el is készül, ünnepi alkalmakra is bámulatos, ezt biztosan mindenki szereti majd. Ostyalapot nagyobb boltokban lehet vásárolni.
Először is egy ostyalapot ráteszek egy nedves konyharuhára. Addig összeállítom a tölteléket. Az egyikbe kb. 20 dkg darált mák, ízlés szerint porcukor, kb. 20 dkg aszalt szilva apróra darabolva és kis forró tejjel, olvasztott vajjal hígítva, olyan sűrű massza legyen, de kenhető. Ezt rásimítjuk a lapra, majd feltekerjük és hagyjuk szikkadni pár órát. A másikba tettem kb. 25 dkg darált diót, 25 dkg apróra darabolt aszalt fügét, porcukrot ízlés szerint, kis rumaromát, pici darált kekszet, ugyanúgy tejjel és vajjal krémesítettem.
Először is egy nedves konyharuhát szétterítek az asztalon, arra teszem az ostyalapot, esetleg a tetejére is lehet egy kis nedvesség addig, amíg a tölteléket elkészítem. Annyi éppen elég neki. Rákenem a tölteléket és szépen feltekerem. Utána hűvös helyen hagyom szikkadni, száradni, majd 1-2 óra múlva éles késsel szeletelhető. Én kenyérvágó késsel szoktam újabban.
Laura Gömöri
Nálunk a sárgabaracklekvár főzése mindig igazi családi esemény. Amikor sok barack terem, nem csak néhány…
Nálunk most uborka, almapaprika és karfiol került bele, de ugyanez a felöntőlé más zöldségekhez is…
Ha szereted a browniet, de a túl édes variációja helyett valami gyümölcsösebb, frissebb ízvilágút próbálnál…
A vödrös savanyúság igazi régi kedvenc nálunk, amit nyáron érdemes elkészíteni, amikor sokféle friss zöldség…
A házi meggyszörp nálunk minden nyáron elkészül. Frissítő, gyümölcsös és nagyon kellemes hűsítő. Régen tanultam…
Ez az epres fagyi szerintem az egyik legegyszerűbb házi fagyi, amit el lehet készíteni. Nem…
This website uses cookies.
Hozzászólások