A rostos szilvalé igazi házias finomság, amit érdemes eltenni télire, főleg akkor, ha sok érett, szilva van a kertben. Nálunk idén lett bőven, készült már belőle lekvár és befőtt is, a család az ivólevet is nagyon szereti, így most abból is készült egy adag.
A szilvát alaposan megmossuk, kimagozzuk, majd egy nagyobb fazékba tesszük. Annyi vizet öntünk rá, amennyi éppen ellepi. Hozzáadjuk a cukrot, a citromsavat és a csipet sót, majd ízlés szerint fahéjjal, esetleg kevés gyömbérrel fűszerezzük. A fűszerekkel óvatosan bánjunk, mert nem az a cél, hogy elnyomják a gyümölcs ízét, inkább csak szépen kiegészítsék.
Feltesszük főni, és forrástól számítva körülbelül 25 percig főzzük, amíg a gyümölcs teljesen megpuhul. Közben néha megkeverjük, hogy a cukor feloldódjon, és az alja ne kapjon oda. Amikor a szilva megpuhult, botmixerrel pépesítjük. Ha simább italt szeretnénk, alaposabban turmixoljuk, ha pedig háziasabban, rostosabban szeretjük, nem kell teljesen selymesre dolgozni.
Ezután megnézzük az állagát, ha túl sűrű, annyi vízzel hígítjuk, amennyitől számunkra kellemesen iható lesz. Hígítás után még egyszer felforraljuk, mert az üvegekbe már forrón, kész állapotban kell kerülnie, ilyenkor én már csak néhány percig főzöm forrástól számítva. Amikor újra felforrt, megkóstoljuk, ha a gyümölcs savanykásabb volt, lehet még kevés cukorral ízesíteni, de 5 kg magozott szilvához az 1 kg cukor általában elegendő.
A forró rostos szilvalevet tiszta, előkészített üvegekbe töltjük. Az üvegek száját letöröljük, majd azonnal lezárjuk. Mivel tartósítószer nélkül készül, érdemes vizes dunsztba tenni, én így szoktam, szerintem jobban eláll.
Egy nagy fazék aljára konyharuhát teszünk, beleállítjuk az üvegeket, majd annyi vizet öntünk köréjük, hogy nagyjából az üvegek háromnegyedéig érjen. Lassan melegítjük, és amikor a víz gyöngyözni kezd, onnantól számítva kb. 20 percig dunsztoljuk. Ezután az üvegeket száraz dunsztba tesszük, betakarjuk és hagyjuk lassan kihűlni. Másnap ellenőrizzük a tetőket, majd hűvös, sötét helyre rakjuk.
A jó rostos szilvalé alapja az érett, zamatos gyümölcs, ha a szilva finom édes, az italnak is telt, természetes íze lesz, a cukor pedig csak kerekíti és tartalmasabbá teszi. A csipet só apróságnak tűnik, mégis sokat számít. Nem érezni külön, viszont szépen kiemeli a gyümölcs ízét.
A sűrűséget mindenki a saját ízléséhez igazíthatja, ha hígabban szereted, kerülhet bele több víz, ha sűrűbben, akkor csak egy kevés.
Ez a főzés nélküli barackleves igazi nyári kedvenc, mert egyszerre krémes, gyümölcsös és frissítő, ráadásul…
Finom édeskés csemegeuborka készült, nálunk ez a variáció nagyon bevált, mert jó roppanós marad. A…
Nálunk a sárgabaracklekvár főzése mindig igazi családi esemény. Amikor sok barack terem, nem csak néhány…
Nálunk most uborka, almapaprika és karfiol került bele, de ugyanez a felöntőlé más zöldségekhez is…
Ha szereted a browniet, de a túl édes variációja helyett valami gyümölcsösebb, frissebb ízvilágút próbálnál…
A vödrös savanyúság igazi régi kedvenc nálunk, amit nyáron érdemes elkészíteni, amikor sokféle friss zöldség…
This website uses cookies.
Hozzászólások