Categories: Főételek

Rostos almalé egyszerűen, tartósítószer nélkül

Nálunk idén nagyon sok alma termett, készült már belőle befőtt és lekvár, most, pedig rostos almalé kerül a kamrába. Nekünk ez a variáció nagyon bevált, kellemes az íze, nem túl fűszeres. Nincs vele sok munka, ezért is szeretem ezt a variációt.

Hozzávalók:

  • 5 kg megtisztított alma,
  • kb. 70 dkg cukor, ízlés szerint,
  • 2 teáskanál citromsav,
  • víz,
  • őrölt fahéj ízlés szerint,
  • kevés őrölt szegfűszeg ízlés szerint.

Elkészítés:

Az almákat meghámozzuk, a magházukat eltávolítjuk, majd közepes darabokra vágjuk. Egy nagyobb fazékba tesszük, és annyi vizet öntünk rá, hogy nagyjából az alma feléig érjen. Nem kell ellepnie, mert főzés közben az alma is enged levet.

Közepes lángon addig főzzük, amíg az almadarabok teljesen megpuhulnak, majd botmixerrel simára dolgozzuk. Hozzáadjuk a cukrot és a citromsavat. Ízlés szerint kevés fahéjjal és őrölt szegfűszeggel is fűszerezhetjük, én nem szoktam sokat tenni bele. Szerintem 1 – 2 teáskanál fahéj elég hozzá.

Ha túl sűrűnek találjuk, kevés vízzel hígíthatunk rajta. Ezután az egészet ismét felforraljuk, főzzük legalább 5 percig, közben többször megkeverjük. A forró rostos almalevet tiszta üvegekbe töltjük. A peremüket letöröljük, majd rögtön lezárjuk.

Egy nagyobb fazék aljára összehajtott konyharuhát teszünk, erre állítjuk a lezárt üvegeket. Annyi meleg vizet öntünk köréjük, hogy teljesen ellepje őket, lassan felforraljuk a vizet. A folyamatos forrástól számítva az 5 dl-es üvegeket körülbelül 15 percig, az 1 litereseket körülbelül 20 percig dunsztoljuk. Ezután elzárjuk a tűzhelyet, várunk néhány percet, majd óvatosan kiemeljük az üvegeket. Tudom sokan nem dunsztolják, de én így szoktam csinálni.

Konyharuhára állítjuk őket, és hagyjuk teljesen kihűlni, a jól lezárt üvegeket szárazra töröljük,  majd hűvös, fénytől védett helyre tesszük.

Tipp:

A fahéjjal és főleg a szegfűszeggel bánjunk óvatosan, mert könnyen elnyomhatják az alma ízét. Keveset tegyünk bele, aztán kóstolás után még mindig lehet hozzáadni. A 70 dkg cukor nem kötelező mennyiség. Savanykásabb almához jól jöhet, édes fajtánál viszont kevesebb is elég lehet. Ha sűrűbb, igazán rostos levet szeretnénk, kevesebb vízzel készítsük. Ha inkább könnyebben iható állagot szeretnénk, botmixerezés után hígíthatunk rajta.

Közösségi Receptek

Hozzászólások

Recent Posts

Sütés nélküli barackos krémes babapiskótával

Ez a sütés nélküli barackos krémes nagyon finom, réteges desszert. Puha babapiskóta, könnyű mascarponés, barackos…

3 hét ago

Majonézes céklasaláta, ahogy a család szereti

Ez a majonézes céklasaláta egyszerű, krémes és nagyon jól variálható köret. A főtt cékla édeskés…

4 hét ago

Házi paradicsomlé, paradicsomdaráló nélkül, ahogy nálunk készül évek óta

A házi paradicsomlé akkor lesz igazán finom, ha érett,  jó ízű paradicsomból készül. Ilyenkor nem…

1 hónap ago

Rostos szilvalé télire, tartósítószer nélkül

A rostos szilvalé igazi házias finomság, amit érdemes eltenni télire, főleg akkor, ha sok érett,…

1 hónap ago

Főzés nélküli hideg barackleves recept

Ez a főzés nélküli barackleves igazi nyári kedvenc, mert egyszerre krémes, gyümölcsös és frissítő, ráadásul…

2 hónap ago

Csemegeuborka télire, tartósítószer nélkül

Finom édeskés csemegeuborka készült, nálunk ez a variáció nagyon bevált, mert jó roppanós marad. A…

2 hónap ago

This website uses cookies.