Nálunk most uborka, almapaprika és karfiol került bele, de ugyanez a felöntőlé más zöldségekhez is használható. A lé édes-savanyú, kellemesen fűszeres, a mustármag, a bors és a babérlevél pedig szépen átjárja a zöldségeket. Ennél a savanyúságnál a siker titka a tiszta hordó, a pontosan kimért felöntőlé, a hűvös tárolás és az, hogy a zöldségek végig a lé alatt maradjanak.
A zöldségeket alaposan megmossuk, az uborkát több vízben átöblítjük, ha szükséges, külön erre használt tiszta szivaccsal óvatosan átdörzsöljük. Csak egészséges, hibátlan darabokat tegyünk a hordóba. Az almapaprikát megmossuk, a karfiolt pedig rózsáira szedjük. Nem kell túl apróra bontani, mert a nagyobb darabok szebbek maradnak, és ropogósabbak is lesznek.
Előkészítünk egy tiszta hordót vagy nagyobb vödröt. A zöldségeket vegyesen belerakjuk, hogy mindenből jusson minden rétegbe. Ha használunk tormát vagy kaprot, azt is a zöldségek közé tehetjük.
A felöntőléhez a hideg vízbe belekeverjük az ecetet, a cukrot és a jódozatlan sót. Addig keverjük, amíg a cukor és a só teljesen feloldódik. A nátrium-benzoátot pontosan mérjük ki, ehhez az adaghoz 17 g szükséges. Érdemes először kevés langyos vízben feloldani, majd így belekeverni a felöntőlébe, hogy egyenletesen eloszoljon. Ezután hozzáadjuk az egész fekete borsot, a mustármagot és a babérlevelet.
A kész felöntőlevet ráöntjük a zöldségekre úgy, hogy teljesen ellepje őket. A tetejére tegyünk tiszta leszorítót, egy tányér is megfelelő, csak a zöldségek ne ússzanak fel a lé tetejére. Ez nagyon fontos, mert ami a felöntőlé fölé kerül, könnyebben romlásnak indulhat. A hordót lezárjuk, majd hűvös, sötét helyre tesszük. Az első napokban érdemes többször ránézni, hogy a zöldségek szépen a lé alatt vannak-e.
A savanyúság általában 2 – 3 hét után már kóstolható, de az íze később még finomabb lesz, amikor jól összeérik. Az uborka ropogós marad, az almapaprika kellemesen édes-savanyú lesz, a karfiol pedig szépen átveszi a fűszeres lé ízét.
A felöntőlét addig kevergessük, amíg a só és a cukor elolvad benne, csak utána használjuk. A nátrium-benzoátot ne szemre adagoljuk, hanem mérjük ki pontosan. A zöldségek mindig maradjanak a lé alatt, ha később fogy belőle, akkor is figyeljünk erre és szükség esetén használjunk tiszta leszorítót. Mindig tiszta kanállal vagy fogóval nyúljunk a savanyúsághoz. A hordós savanyúságnál a tisztaság legalább olyan fontos, mint maga a felöntőlé.
A hordós savanyúságokat azért szeretem, mert tetszés szerint lehet variálni a zöldségeket. Kerülhet bele kisebb cukkini, vagy káposzta is, csípőspaprika, ami éppen van a kertben és amit szeretünk. Annál ízesebb, minél több féle zöldség van benne.
Ez a sütés nélküli barackos krémes nagyon finom, réteges desszert. Puha babapiskóta, könnyű mascarponés, barackos…
Ez a majonézes céklasaláta egyszerű, krémes és nagyon jól variálható köret. A főtt cékla édeskés…
A házi paradicsomlé akkor lesz igazán finom, ha érett, jó ízű paradicsomból készül. Ilyenkor nem…
A rostos szilvalé igazi házias finomság, amit érdemes eltenni télire, főleg akkor, ha sok érett,…
Ez a főzés nélküli barackleves igazi nyári kedvenc, mert egyszerre krémes, gyümölcsös és frissítő, ráadásul…
Finom édeskés csemegeuborka készült, nálunk ez a variáció nagyon bevált, mert jó roppanós marad. A…
This website uses cookies.
Hozzászólások