Barackos-joghurtos torta (sütés nélkül) Mert ezt még az iskolás unokám is szereti, és könnyen el is készíti. (Akinek nincs szüksége a gluténmentes étrendre, készítse a megszokott hozzávalókból)
Zselé a tetejére:
10 g színtelen tortazselé
3 dl barack ízű szénsavmentes üdítő
A darált kekszet a porcukorral, vaníliával, olvasztott vajjal, kakaóporral összekeverjük, és annyi tejet öntünk hozzá, hogy krémes állagú tésztát kapjunk.
Ezután a masszát egyenletesen elosztva egy kapcsos tortaforma aljára nyomkodjuk, de előtte szórjunk az aljára kevés daráltkekszet. Tegyük fél órára a hűtőszekrénybe.
A zselatint 1 dl forró vízben feloldjuk. A joghurtot keverjük simára a porcukorral, adjuk hozzá a reszelt citromhéjat, ízlés szerint a levét és az 1 dl forró vízben feloldott zselatint.
Keverjük hozzá a felvert tejszínhabot, majd öntsük a tésztára. Tegyük a hűtőbe addig, míg picit meg nem köt, hogy a szeletelt barackokat rátudjuk rakni. (kb. 10 perc.)
A tortazselét 3 dl folyadékkal készítsük el a rajtalevő utasítás szerint.(én most FANTA mangó-sárkánygyümölcsösből készítettem, mert másik nem volt otthon. A szénsavat kikevertem előtte belőle kanállal.)
A tortát vegyük ki a hűtőből és díszítsük cikkekre vágott barackkal, majd tegyük vissza a hűtőszekrénybe addig is, míg a zselét a tetejére lehet önteni. Öntsük a torta tetejére a zselét, majd 1-2 órára tegyük vissza ismét a hűtőbe, “míg meg nem köt”.
Ha nem jönne le a karima a tortáról, késsel vágjuk körbe a tortakarima mentén, és emeljük le róla a karimát. (A tortaforma mérete kb. 22-24 cm.)
Gazdagné Djinisinka Margit
Nálunk a sárgabaracklekvár főzése mindig igazi családi esemény. Amikor sok barack terem, nem csak néhány…
Nálunk most uborka, almapaprika és karfiol került bele, de ugyanez a felöntőlé más zöldségekhez is…
Ha szereted a browniet, de a túl édes variációja helyett valami gyümölcsösebb, frissebb ízvilágút próbálnál…
A vödrös savanyúság igazi régi kedvenc nálunk, amit nyáron érdemes elkészíteni, amikor sokféle friss zöldség…
A házi meggyszörp nálunk minden nyáron elkészül. Frissítő, gyümölcsös és nagyon kellemes hűsítő. Régen tanultam…
Ez az epres fagyi szerintem az egyik legegyszerűbb házi fagyi, amit el lehet készíteni. Nem…
This website uses cookies.
Hozzászólások