A barack sütemény régen elmaradhatatlan volt a lagzikból, de az ünnepi finomságok között is ott a helye. Van vele munka, de megéri, mert ennek a finomságnak biztosan örül majd az egész család.
20 dkg puha vajat, 25 dkg porcukorral kikeverünk. Adjunk hozzá 1 egész tojást, 1,5 dl tejet, és 8 dkg lisztet, amiben előzőleg 2 teáskanál sütőport elkevertünk. Ezt a folyékony masszát 1 óráig szobahőmérsékleten pihentessük. Utána keverjünk hozzá 70 dkg lisztet, és kézzel dolgozzuk össze, gyúrjuk tésztává. Gömbölygessünk kicsi golyókat a tésztából, és sütőpapíros tepsin, forró sütőben süssük világossárgára. A golyókat sütés előtt egy kissé lelapítottam. Nagyon vigyázzunk, hogy a golyókat nem süssük túl, mert különben száraz lesz a süti. Éppen csak színt kell kapnia sütéskor. Ezután a sütőből kivéve, még melegen egy késsel vagy kávéskanállal vájjuk ki a félgömbök közepét.
A töltelékhez egy fémedényben 20 dkg vajat gőz fölött, 3 egész tojással, és 6 dkg cukorral krémmé főzünk. Adjuk hozzá a kivájt félgömbök közepét, ízlés szerint rumot, és egy púpos evőkanál baracklekvárt. Színezzük meg kakaóporral. Töltsük meg a félgömböket, és illesszük őket össze. A színezéshez piros, sárga, és zöld színű ételfestéket, egy kevés langyos vízben feloldunk, ecsettel fessük be a barackok egyik oldalát pirosra, és azonnal forgassuk bele kristálycukorba. Majd ezután a másik felét zöld, vagy sárga színűre, és szintén cukorba jól megforgatjuk.
Szepesi Ági receptje!
A házi meggyszörp nálunk minden nyáron elkészül. Frissítő, gyümölcsös és nagyon kellemes hűsítő. Régen tanultam…
Ez az epres fagyi szerintem az egyik legegyszerűbb házi fagyi, amit el lehet készíteni. Nem…
Amikor virágzik a bodza, nálunk biztosan készül belőle szörp is. Már az illata is bámulatos,…
Ha egy igazán krémes, mégis könnyen elkészíthető sütés nélküli epres süteményt keresel, ez a recept…
Ez az epres piskótatekercs egy igazi biztos recept, ha egy látványos, mégis egyszerű süteményt szeretnél…
Ha szereted a krémes, lágy és nagyon finom süteményeket, ez a válogatás neked szól. Összegyűjtöttünk…
This website uses cookies.
Hozzászólások