Ez a süti nemcsak finom, hanem kifejezetten látványos is, amikor felszeleteled. A kakaós piskóta vékony és rugalmas, a kétféle krém pedig szépen kirajzolódik a piskótatekercsben. Nálunk mindig sikere van, mert nem túl nehéz, mégis krémes és csokis. Előre elkészíthető, így vendégvárónak is ideális ez a sütemény.
A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük. A tojássárgáját a cukorral addig keverjük, amíg világosabb, habos állagú nem lesz. Hozzáadjuk az átszitált kakaóport, a lisztet és a sütőport, majd óvatos mozdulatokkal beleforgatjuk a tojáshabot, hogy a massza könnyű maradjon.
A tésztát sütőpapírral bélelt nagy tepsibe simítjuk (én gáztepsit használtam), vékony rétegben. 180 fokra előmelegített sütőben 10 – 13 perc alatt megsütjük, nem szabad túlsütni, mert akkor törni fog. Amint kivesszük a sütőből, még melegen egy tiszta konyharuha segítségével feltekerjük a piskótát, és így hagyjuk kihűlni. Ez segít abban, hogy később szépen, törés nélkül lehessen feltekerni.
A fehér krémhez a fehér csokoládét felolvasztjuk, majd langyosra hűtjük. A mascarponét a porcukorral és a vaníliás cukorral kikeverjük, majd hozzáadjuk a csokoládét, és sima krémet készítünk.
A csokis krémhez az étcsokoládét szintén felolvasztjuk és hűtjük egy kicsit. A mascarponét a porcukorral és a rumaromával elkeverjük, majd hozzákeverjük az olvasztott csokoládét.
A kihűlt piskótát óvatosan kitekerjük. Először egyenletes rákenjük a fehér krémet, majd erre jön a csokis krém, óvatosan elkenve. Ezután szorosan feltekerjük a piskótát. A szoros tekerés adja a szép, határozott csiga mintát.
A tekercset hűtőbe tesszük legalább 1 – 2 órára, hogy jól összeálljon. A bevonathoz az étcsokoládét az olajjal együtt felolvasztjuk, majd bevonjuk vele a tekercset. Visszatesszük a hűtőbe, amíg a csoki megdermed. Szeletelésnél éles késsel dolgozzunk, így lesznek igazán szépek a szeletek.
A rostos szilvalé igazi házias finomság, amit érdemes eltenni télire, főleg akkor, ha sok érett,…
Ez a főzés nélküli barackleves igazi nyári kedvenc, mert egyszerre krémes, gyümölcsös és frissítő, ráadásul…
Finom édeskés csemegeuborka készült, nálunk ez a variáció nagyon bevált, mert jó roppanós marad. A…
Nálunk a sárgabaracklekvár főzése mindig igazi családi esemény. Amikor sok barack terem, nem csak néhány…
Nálunk most uborka, almapaprika és karfiol került bele, de ugyanez a felöntőlé más zöldségekhez is…
Ha szereted a browniet, de a túl édes variációja helyett valami gyümölcsösebb, frissebb ízvilágút próbálnál…
This website uses cookies.
Hozzászólások