Categories: Főételek

Ez a villámuborka, nagyon jó recept, uborka is ropogós marad!

Nem tudom ki,hogy van vele de én nem szeretem a kovászos uborkát. Ezért én forrázottat készítek. Felforralom a vizet amit ugyanúgy beizesítek mintegy sav.levet.Só,cukor,ecet.Ízlés szerint kinek,mi a jó. Teszek bele kapor,mustármag, szemesbors, kömény, fokhagyma, babér. Lehet ezt is ízlés szerint. A forró vizet ráöntöm a mosott és bevágott uborkára, hogy ellepje. Ha kihűl be a hűtőbe és higgyétek el másnap már nagyon finom roppanós és sokáig eláll, persze ha meg nem eszi a család 😊😊Egy próbát megér, hidegen ajánlom.

Mária Halász konyhájából!

Kálmánné: – Kipróbáltam! Nagyon finom lett, ízlik mindenkinek, pedig csak kaprot tettem az ecetes léhez!🙂

Anna: – Én is így csináltam, mert a kovászos az utóbbi időben megpuhult.
(Ezer éve csinálom nem most kezdtem)így pedig finom fermentált uborka!
Esetleg még régi krumplival , azzal is jó!
Ahány ház…..

Erika: – Ezt hívjuk mi gyors uborkának. Ugyan úgy bevágjuk négybe, mint a kovászost. Nagyon finom, ezt én is jobban szeretem😋, de a gyomrom nem annyira, neki a kovászos jobb

Györgyi: Finomabb mint a napon érlelt és a készítés után másnap már ehető is mindig ezt csinálom és hamar elfogy!

Ildikó: – Nálunk is csak a férjem szereti a kovászosat, én is szoktam így készíteni, csak fokhagyma nélkül és kaporral.

Éva: – Egyèbkènt az én nagymamàm mindig leforrázta az uborkát egy vajlingban rá a kaprot miután kihűlt ugyan úgy bele az 5 l és üvegbe sót és kenyeret! Mikor kérdeztem minek neki ez a felesleges elözmény azt vàlaszolta mert így nem fog bántani az uborka ( mármint nem fujodunk fel, nem bántja az epéseket) és tényleg! És még valami, ha leszűrjűk a levét, visszapakoljuk csak az uborkát az üvegbe és egy pici borkènt teszünk bele és lezérjuk karácsonykor is ugyan olyan finom!

Közösségi Receptek

Hozzászólások

Recent Posts

Kakaós rizskoch, nálunk nagy kedvenc lett

A rizskoch nálunk családi kedvenc, ez a variáció azonban megunhatatlan. A kakaós rizskoch hamar elkészíthető,…

1 hónap ago

Kókuszos epres kevert süti, ezt nem lehet megunni

Egy finom epres kevert süti készült ma, a család nagy örömére. Ezt a finom epres…

1 hónap ago

Egy kis lángos, nagyon finom és nagyon puha

Egy kis lángos sült nálunk, nagyon finom és annyira puha, hogy öröm beleharapni. Ez egy…

2 hónap ago

Pihe puha csokis muffin, a tésztába lekvár is kerül, ezért nem szárad ki

A csokis muffin az egyik legfinomabb süti, legalábbis a családom szerint. Azonban sajnos hajlamos rá,…

2 hónap ago

Kelt meggyes pite, ahogy nálunk készül

Egyszerű kelt meggyes recept, ami akár más gyümölccsel, de magvakkal is elkészíthető, attól függően mi…

2 hónap ago

Sörkili, ahogy a család szereti

Ez a sörkifli recept nagyon egyszerű, finom puha. Hamar el lehet készíteni és jó sok…

3 hónap ago

This website uses cookies.