Finom és egyszerű leves ötlet, jó sok zöldséggel. Az elkészítése nagyon egyszerű, tetszés szerint tehetünk bele más zöldséget is, ha van megbontva zöldbab konzerv, az is kerülhet bele. Kiadós és finom, ebből a mennyiségből nagyjából 5 – 6 nagy adag lesz.
A hagymát felaprítjuk és kevés olajon üvegesre pirítjuk, hozzáadjuk a köményt és a kakukkfüvet, pár másodpercig együtt pirítjuk. Hozzáadjuk a lisztet és egy kicsit pirítjuk, majd lehúzzuk a tűzről és hozzáadjuk a pirospaprikát is, felöntjük bő 2 liter vízzel. A zöldségeket meghámozzuk és felkockázzuk, a káposzta kivételével minden zöldséget a levesbe teszünk, fűszerezzük és 20 percig főzzük.
Közben elkészítjük a gombócokat: a darált húshoz adjuk a rizst, majd a tojást, fűszerezzük és összegyúrjuk, mint a fasírt masszát. Kisebb gombócokat formálunk és a levesbe tesszük, lefedve 20 – 25 percig főzzük. A káposztát apróra vágjuk és beletesszük a levesbe, citromlével ízesítjük, ha szükséges még adunk hozzá tárkonyt, további 5 percig főzzük és már tálalhatjuk is.
A rostos szilvalé igazi házias finomság, amit érdemes eltenni télire, főleg akkor, ha sok érett,…
Ez a főzés nélküli barackleves igazi nyári kedvenc, mert egyszerre krémes, gyümölcsös és frissítő, ráadásul…
Finom édeskés csemegeuborka készült, nálunk ez a variáció nagyon bevált, mert jó roppanós marad. A…
Nálunk a sárgabaracklekvár főzése mindig igazi családi esemény. Amikor sok barack terem, nem csak néhány…
Nálunk most uborka, almapaprika és karfiol került bele, de ugyanez a felöntőlé más zöldségekhez is…
Ha szereted a browniet, de a túl édes variációja helyett valami gyümölcsösebb, frissebb ízvilágút próbálnál…
This website uses cookies.
Hozzászólások