Categories: Főételek

Első wellington próbálkozás! Egészen jól sikerült!

Annyi a “csalás” hogy nem marha bélszínből hanem sertés szűzpecsenyéből készült.

Hozzávalók

1 kg sertésszűz
ízlés szerint bors só
2 ek olívaolaj
1 teáskanál angol mustár

Douxelles
70 dkg barna csiperkegomba
ízlés szerint só bors
2 gerezd fokhagyma kakukkfű ízlés szerint
20 dkg sonka
1 csipet szerecsendió (elhagyható)

Összeállítás
2 csomag leveles tészta
1 csipet só1 db tojássárgája

Elkészítés

Hús

Az 1 kg sertésszűz nagyon ritka, ha nagyobbat veszünk, akkor is legalább kettőt kell venni, hogy elérjük a mennyiséget. Szóval madzaggal kötözzük össze egymással a két húst, hogy nagyjából hengert formázzanak. Inkább legyen vastagabb, mint hosszabb.

Sózzuk, borsozzuk. Én tört tarkaborsot használok, szerintem ennek jobb az íze. Ha lehet, itt ne használjunk őrölt borsot, a tört jobban illik hozzá. Kicsit pihentessük a húst.

Egy serpenyőben forrósítsuk fel az olajat, jó forróra. A húst beletéve képezzünk kérget rá. Elég, ha csak megszürkül a hús felülete, nem kell hagyományos értelembe vett kérget sütni rá.

Kivesszük a húst, és vékonyan bekenjük angol mustárral. Pihenni hagyjuk egy tányéron.

Douxelles

Amíg pihen a hús, elkészítjük a douxelles-t. Barna csiperkét használjunk, kevesebb a víztartalma, keményebb. Ki lehet még próbálni erdei gombával is. A gombát sóval, borssal, fokhagymával aprítógépbe tesszük, és jól összeaprítjuk. Lehet késsel is próbálkozni, de tényleg nagyon apróra kell vágni.

Egy serpenyőt felforrósítunk, és beletesszük a majdnem péppé aprított gombát. Erre azért van szükség, hogy a gombában lévő víz elpárologjon. Fontos, hogy nem pirítani akarjuk a gombát, hanem kiszárítani. Így az ízek koncentrálódnak, és nem mellesleg, nem fog szétázni az egész étel. Kakukkfüvet, csipetnyi szerecsendiót is teszünk bele.

Ha elpárolgott a víz, akkor hagyjuk kihűlni.

Tészta

Következik az összeállítás! Ehhez szükség lesz folpackra. Kitekerünk belőle egy darabot, majd erre fektetjük a sonkaszeleteket. Használhatunk pármait, serranot, hazait, bármilyet. Lényeg, hogy vékonyan legyen szeletelve. A szeleteket nagy átfedéssel fektetjük le.

Erre jön a kihűlt gomba. Kb. 1 cm vastagon ráhalmozzuk a sonkára. Egy kanállal elegyengetjük. Jön a hús! Kb. az alsó harmadára fektetjük. Ne feledjük, hogy eljött az idő a kötözés megszüntetésének!

A folpack segítségével szorosan feltekerjük a húsra a gombás, sonkás douxellest. Jó tanács: Ha a folpackból csak kihúzunk egy darabot, folyamatosan tudjuk vele körbe tekerni a húst. A fólia két végét fogva összecsavarjuk, mintha egy szaloncukrot készítenénk. Minél szorosabbra csavarjuk, annál inkább hengerformája lesz. Ekkor fog egyenletesen sülni. A csomagot min. 20 percre a hűtőbe helyezzük.

A tésztákat szintén folpackra rakjuk, ugyanúgy mint a húsnál. Kb. 1 cm vastag tésztára lesz szükségünk. Házilag is el lehet készíteni, én boltban vásároltam. Akkora darab kell, hogy szélességben 3-4 centit túlnyúljon a húson, és pontosan körbeérje.

A hűtőből kivett húst fólia nélkül a tésztára helyezzük. A tésztát szorosan feltekerjük rá a folpack segítségével. Ha körbeért, a felesleget levágjuk, és a fóliával szintén a szaloncukrot utánozva jó szorosan feltekerjük. Itt is a tökéletes hengeralak elérése a cél. Minimum 20 percre a hűtőbe helyezzük, hogy megszilárduljon. Ha egy éjszakára ott marad, az sem baj.

A hűtőből kivéve kicsomagoljuk, majd tojássárgájával bekenjük. Egy kés hátával mintát húzunk a tésztára. Egy kicsit megsózzuk a tetejét, így ropogós lesz a tészta. 200 Fokra előmelegített sütőben, 35 percig sütjük. Ha kész, pár percet pihenni hagyjuk, így jobban fel lehet szeletelni. Fokhagymás krumplipüré nagyon jól illik hozzá.

sütési hőfok: 200°C

sütési mód: alul-felül sütés

Közösségi Receptek

Hozzászólások

Recent Posts

Márványos kelt kuglóf recept, finom házias kedvenc

Ez a kelt kuglóf recept nálunk igazi kedvenc. Puha, foszlós, enyhén vaníliás tészta, benne mazsolával,…

2 nap ago

Kókuszkrémes rolád recept, egyszerű és nagyon finom süti ötlet

A levegős piskótatekercs belsejében lágy, kókuszos mascarpone krém rejtőzik, kívül pedig finom kókuszos krémbevonat, egy…

4 nap ago

Kókuszkrémes szelet, nálunk első kóstolásra kedvenc lett

Ha egy igazán elegáns, mégis házias süteményre vágysz, amelyben a kakaós piskóta, a lágy kókuszos…

1 hét ago

Juhtúrós sztrapacska recept, ahogy mi szeretjük

A juhtúrós sztrapacska recept sok féle lehet, nekünk ez a variáció a kedvencünk. Laktató, krémes…

1 hét ago

Kávés babapiskótás krémes, nagyon finom süti ötlet

Ez a sütemény a piskóta, a kávé és a selymes krém tökéletes találkozása. Puha, 6…

2 hét ago

Cappucinós tiramisu kocka, nagyon finom és elképesztően krémes süti

A Cappuccinós tiramisu kocka recept egy igazán különleges, mégis könnyen elkészíthető sütemény, amely a tiramisu…

3 hét ago

This website uses cookies.