Krumplis lapótya – a sercegő gyerekkor íz

Vannak ételek, amiknek a neve csak mellékes. Mert amit igazán megjegyzel, az a hang, az illat, és az, ahogy a kezedben tartod – forrón, zsírosan, boldogan. Ez a lapótya pontosan ilyen.

Gyerekkoromban nem volt kérdés, mi sül, ha megcsapott a sercegő olaj illata. A nagyi ilyenkor már gyúrta a tésztát, a konyhában gőz szállt, az ablak bepárásodott, a papírtörlő meg már várt az első aranybarnára sült darabra.

Azt mondta, ez nem recept, ez érzés. De azért most leírom, hogy te is tudd:

Hozzávalók:

4 közepes főtt krumpli
20 dkg liszt
1 teáskanál só
fél csomag friss élesztő (vagy 1/2 csomag instant)
kevés langyos víz (ha kell, a gyúráshoz)
olaj vagy zsír a sütéshez

Így készült nálunk:

1. A főtt krumplit lereszelte.
2. Hozzáadta a sót, lisztet, az élesztőt (nem futtatta meg), és ha kellett, pár csepp vizet.
3. Gyorsan összegyúrta, nem kellett keleszteni – ez nem kenyér.
4. Ujjnyi vastagságúra nyújtotta, késsel darabokra vágta.
5. Forró zsírban kisütötte, míg szép aranybarna nem lett.

A szélén ropogott, belül puha maradt. Tejföllel ettük, vagy csak magában, állva a tűzhely mellett, mert nem ért meg a tányérig.

Akárhogy is hívod – lapótya, macok, matutka – ha ettél már ilyet, tudod, miről beszélek.
És ha még nem… akkor most már te is tudod, hogyan készül. 😊