A karácsonyi sütemények között a finom Zserbónak is ott a helye. Nálunk az ünnepi asztal elképzelhetetlen nélküle. Ez egy nagyon egyszerű és nagyon finom zserbó recept, amit tetszés szerint dekorálhatunk, hogy még ünnepibb hangulatú legyen. A családnak biztosan ízleni fog! Bevallom, mi néhány szelet után is alig tudjuk abbahagyni.
Fotó: Márti Morvai
A vajat a liszttel együtt egy tálba tesszük, addig gyúrjuk, amíg olyan lesz mint a vizes homok. A langyos tejbe morzsoljuk az élesztőt. A cukrot és a rumot összekavarjuk, majd a tejhez adjuk, a lisztre öntjük. A tojássárgáját és a szódabikarbónát is belekeverjük, jól összegyúrjuk. A tésztát lefóliázzuk és egy órán át pihentetjük a hűtőben. Majd a tésztát három darabra osztjuk és lisztezett felületen kinyújtjuk. A diót, a cukrot és a lekvárt összekeverjük. Kivajazott tepsibe simítjuk az egyik kinyújtott tésztát és elkenünk rajta egy adag tölteléket, majd bevonjuk egy újabb darab tésztával, erre ismét töltelék kerül, majd a harmadik tészta. A tetejét átkenjük tojássárgájával, vagy tejjel és 170 fokos sütőben 40 percen keresztül sütjük. A süteményt hagyjuk kihűlni, majd a darabokra tördelt csokoládét felolvasztjuk, hozzákeverjük a vajat és bevonjuk vele. Amikor a csokoládé szilárddá válik, szeleteljük.
Ez a kelt kuglóf recept nálunk igazi kedvenc. Puha, foszlós, enyhén vaníliás tészta, benne mazsolával,…
A levegős piskótatekercs belsejében lágy, kókuszos mascarpone krém rejtőzik, kívül pedig finom kókuszos krémbevonat, egy…
Ha egy igazán elegáns, mégis házias süteményre vágysz, amelyben a kakaós piskóta, a lágy kókuszos…
A juhtúrós sztrapacska recept sok féle lehet, nekünk ez a variáció a kedvencünk. Laktató, krémes…
Ez a sütemény a piskóta, a kávé és a selymes krém tökéletes találkozása. Puha, 6…
A Cappuccinós tiramisu kocka recept egy igazán különleges, mégis könnyen elkészíthető sütemény, amely a tiramisu…
This website uses cookies.
Hozzászólások