Régen nagyon egyszerű, letisztult, őszinte ételek kerültek a család asztalára.
A szilvalekvárt, mi üstben főzzük, 8-10 órán át, hozzáadott cukor nélkül, és tartósítószer sem szükséghez hozzá. Az egyik legőszintébb ételnek gondolom.
A gyümölcs fajtáját tekintve semmiképp sem korai, és nem piros húsú, magas cukor tartalmú. Lehet Penyigei, Besztercei, ha lehet választani, akkor magyar….
Elég fáradságos munka, mert állandó felügyeletet igényel, mi felváltva szoktuk keverni a férjemmel, és két napig főzzük, 80 kg körüli mennyiségből. Majd száraz dunsztba kerül.
Aki evett már IGAZI szilvásgombócot, az soha nem felejti el azt az ízt.
Ha kevesebb feldolgozott élelmiszert ennénk, és őseink hagyományait átvennénk, akkor jóval egyszerűbb, tisztább ételeket ehetnénk a szerénység jegyében.
Régen, kemencében is készítették, és úgynevezett szilkékben tárolták. Csodálatosak voltak ezek a cserepek.
Felhasználása a teljesség igénye nélkül: szilvalekváros gombóc, derelye, papucs, kemencében sült kenyérre kenni, hájas tészta, bukta, mocskos tészta…ezer ételhez alap élelmiszer. Garantáltan tartósítószer, és hozzáadott cukor mentes. A család 2 éves szilvalekvár szükségletét ki lehet elégíteni, ha csak minden második évben főzünk, akkor is. Minden kép a sajátom, mert így gondolom hitelesenek.
Kovács-Wölfinger Diána konyhájából!
