Én is kipróbáltam, és összeraktam egy fél adagot, csak kíváncsiság képpen.
A kávés kanál az mokkás kanál.
Uborkát és a hagymát jól megmossuk, le szeleteljük, és rátesszük a fűszereket, többször átforgatjuk, miközben jó sok levet enged, kb 4 óra alatt összeérnek az ízek, kimosott üvegekbe rakjuk lazán, rátesszük a levét is, én teszek rá celofánt, van aki nem, rá a tető, megtörölgetem az üvegeket, és mehet a helyére. Remélem tudtam segíteni annak, aki most kezdi.
Ennyi adagból hány üveggel lett?
Nekem 5 db/ 4 dl es üveg lett.
Szeretném megcsinálni szalicillel is jó nátrium benzoat helyett?
Persze, hogy jó szalicillal is, a mennyiség ugyanannyi. 1 dl vízben keverd el, és úgy tedd a savanyúsághoz, a tartósítószerek nehezen oldódnak fel, ha csak rá van szórva. Ezt nekem a vegyész vőm mondta, és igaza volt.
A borként ki lehet hagyni, de akkor nem marad roppanós. Borként a Tescóban vettem, de láttam már Sparban is, kerek kis műanyag dobozban van. Gondolom mezőgazdasági, borászati üzletekben is van.
Zsuzsanna Tarsoly konyhájából!
Mária: – Próbaképpen ilyen mennyiségből én is raktam el 1 hónapja. Tegnap nem bírtam tovább, kibontottam egy üveggel, isteni finom, el is fogyott 😀 A napokban mindenképpen fogok még elrakni.
Marcsi: – Évek óta csinálom, én mustármagot is szoktam tenni bele. Felbontás után egyszer megpróbáltam, hogy tettem hozzá fokhagymát, felért egy hagyományos ubisalival.
Ica: – Ez az adag 4 kg uborka és 1,5 kg hagyma felhasználásával készült Ugyanez a receptem van nekem is. Én már azon gondolkodom, hogy csinálok még egyet🤣😂
Ez a sós mini kalács recept nagy kedvenc, ha valami látványos, mégis egyszerű vendégvárót szeretnél…
Ez a süti nemcsak finom, hanem kifejezetten látványos is, amikor felszeleteled. A kakaós piskóta vékony…
A csíkos kalács nemcsak finom, hanem igazán mutatós is, hiszen a világos és kakaós tészta…
Ez a csokis szelet egy igazán gazdag, réteges sütemény, amelyben a puha kakaós piskóta és…
Ez a mutatós, mégis nagyon egyszerű desszert sütés nélkül készül, ezért is szeretjük. Nem munkaigényes,…
A húsvéti ünnepek idején sok családban készülnek finom házi sütemények, amelyekkel megkínálhatjuk a vendégeket vagy…
This website uses cookies.
Hozzászólások