Én mindig ezt sütöm és finom omlós puha, sokáig eláll. Ez a legjobb recept! Ha valaki odafigyel a sütési időre, elronthatatlan.
A mérce a szokásos 2,5 dl-es bögre!
1. A lisztet, a porcukrot, a fűszert és a szódabikarbónát egy nagy tálban összekeverjük.
2. Ezután hozzáadjuk az enyhén megolvasztott margarint. Nálam ez úgy nézett ki, hogy mikróban egy picit megpörgettem a felkockázott margarint, és kivettem, mikor éppen hogy elkezdett megolvadni. A méz és a tojások szintúgy mehetnek a tetejére.
3. Ekkor fogunk egy villát, és az egészet átkavarjuk. Én addig kevertem, míg úgy nagyjából összekeveredett a liszt a ragacsos anyagokkal. Ez egy percemet vette igénybe legfeljebb.
4. Ekkor kézzel egynemű tésztává gyúrtam, majd három egyenlő részre osztottam.
5. Ezután az első adag tésztát jól lisztezett deszkán kinyújtottam kb. egy centi vastagra (lehet kevesebb is, de így olyan pufik lesznek), majd tetszőleges formákat szaggatunk süteménykiszúróval a tésztából.
6. Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk őket, és 180 fokra előmelegített sütőben (alul-felül sütés), pontosan hét percig sütjük őket! Ne kapjon színt az alja semmiképp, inkább többször vegyük ki próbára, még nyersnek tűnik, mikor kivesszük, de nem az, egy-két perc, és megszilárdul.
A puhaság titka szerintem mindig a sütés ideje, nem igazán a recept milyensége (ez a saját tapasztalatom).
Jó étvágyat!
Ez a tiramisu tekercs recept egy igazi hűtős desszert. Nem kell sütni, mégis látványos és…
A diós csoda szelet recept egyszerű és mégis csodás süti ötlet akár ünnepekre is. Ez…
Vannak ételek, amelyek nem csak jóllakatnak, hanem visszavisznek egy másik időbe. A krumplilángos pontosan ilyen.…
Az aranygaluska recept minden családban más, de az tény, hogy igazi magyar lélekmelengető sütemény. Puha,…
Ez a gombás tokány recept nálunk azok közé az ételek közé tartozik, amiket nem kell…
Gyors, olcsó, és elképesztően finom sós sütemény. A sajtos, túrós háromszög tipikusan az a süti,…
This website uses cookies.
Hozzászólások