Ez a mutatós, mégis nagyon egyszerű desszert sütés nélkül készül, ezért is szeretjük. Nem munkaigényes, de az íze valami csodás. Ha szereted a kókuszos sütiket, hamar elnyerheti a tetszésed. Néhány egyszerű hozzávalóból rövid idő alatt elkészül, és hűtés után igazán krémes, könnyű desszert lesz belőle, amely tökéletes vendégvárónak vagy ünnepi alkalmakra.
A fehér csokoládét apróra törjük, majd vízgőz felett vagy mikróban felolvasztjuk, és hagyjuk langyosra hűlni. A mascarponét egy tálban a porcukorral simára keverjük, majd hozzáadjuk az olvasztott fehér csokoládét. A habtejszínt kemény habbá verjük, és óvatosan a mascarponés krémhez forgatjuk. Növényi habtejszínt használunk, mert ez stabilabb.
Egy babapiskótára habzsák segítségével krémet nyomunk, majd egy másik piskótát ráhelyezünk, így kis szendvicseket készítünk. Ezt addig ismételjük, amíg az összes piskóta el nem fogy, így összesen 20 darab süteményt kapunk. A krém kb. fele fog elfogyni, a megmaradt krémet díszítésre használjuk.
A tejet elkeverjük a cukorral. Az elkészült piskótapárokat gyors mozdulattal a tejbe mártjuk úgy, hogy a piskóta csak kissé puhuljon meg, de ne ázzon el. Ezután a sütiket kókuszreszelékben megforgatjuk, majd papírkapszlikba vagy kis süteményes papírokra helyezzük.
A megmaradt krémet habzsákba töltjük, a sütemények tetejére krémcsíkot nyomunk, majd félbevágott friss eperrel díszítjük. Tálalás előtt érdemes legalább 1 órára hűtőbe tenni, hogy a krém kissé megszilárduljon, és a babapiskóták szépen összeérjenek.
A húsvéti ünnepek idején sok családban készülnek finom házi sütemények, amelyekkel megkínálhatjuk a vendégeket vagy…
A Lilla kocka egy igazán krémes, sütés nélküli sütemény, könnyű elkészíteni, mégis nagyon látványos. Az…
A házi eper fagyi az egyik legegyszerűbb és legfinomabb nyári desszert, amelyhez nem is szükséges…
Ez a sütés nélküli sütemény igazi megmentő, amikor gyorsan szeretnénk egy látványos, mégis egyszerű desszertet…
Ez a sonkás alagút igazi klasszikus húsvéti hidegtál, amely egyszerre látványos és nagyon finom. A…
Ha szereted a krémes, csokoládés desszerteket, ezt a házi csokipuding szeletet egyszerűen nem hagyhatod ki.…
This website uses cookies.
Hozzászólások